Chaplin, A diktátor, és egy lábtörés

Csillagos házak között Pesten – Egy sűrű nap töredékei.

Az életerő, a törhetetlen életkedv jelképe lehet annak a néninek a története, aki azért szenvedett combnyaktörést, mert a vikszelt padlón mindenáron be akarta mutatni, hogyan táncolt Chaplin A diktátorban...

Fellegi Ádámtól hallottunk erről az esetről, aki múlt szombaton szívélyesen fogadta a házuk előtt megálló, a csillagos házak történetére emlékező csoportunkat.
A zongoraművész a lakáskoncertjein és tévés ismeretterjesztő műsoraiban megismert kedélyes stílusban mesélt személyes élményeiről, majd a negyven-ötven embert felhívta a lakásába is : - )

A gyönyörű körfolyosós ház lépcsőháza, majd az előszoba megtelt emberekkel – Fellegiék kutyája kissé meg is zavarodott a tömegjelenettől – és Fellegi Ádám elmesélte esetét a nyilas szomszéddal, aki 1944-ben mindent megtett zsidó szomszédai – köztük Fellegiék – elpusztításáért. A háború után is lakótársak maradtak, és ezután évtizedekig levegőnek nézték egymást. „Végül is, meg akart ölni”  - magyarázta a zongoraművész.
Míg egyszer aztán Fellegi Ádám gondolt egyet, és amikor találkoztak, előre köszönt az időközben megvénült nyilasnak. Az pedig érezhetően megkönnyebbült, és attól kezdve buzgón köszöngetett...

Honnan van törékeny emberekben annyi erő és kreativitás a túléléshez, amennyi az 1944-es történetekből megismerhető? Kellett a szerencse, és nem csak egy alkalommal, hanem hónapokon át újra meg újra. Egyetlen túlélt perc semmire sem volt garancia. Kellettek a véletlen találkozások is, szükség volt olyan kis párbeszédekre is, amelyek esetleg éppen abban a pillanatban arra késztettek egy fegyverest, hogy ne végezze el a dolgát. Mint a Duna-parton géppuskája mellett álló nyilas esetében, aki valami cukrot rágott, és a halálmenetben elé hajtott kisfiút, aki cukrot kért, anyjával együtt elzavarta – mielőtt a többiekre tüzet nyitott...

Terézvárosban jártam végig június 21-én, a csillagos házak emléknapján egy szomorú sétát. Öt házat kerestünk fel. Színészek olvasták fel az adott házhoz fűződő személyes emlékeket. Egykori lakók  szedték össze emlékeiket. Öt túlélő történeteit hallgattuk meg – és rengeteg olyan emberre emlékeztünk, akik nem élhették túl.

Ahogy idősebbek és fiatalabbak között sétálva, beszélgetve (Nagypál Gáborral, a remek színésszel is sikerült pár szót váltanom!), majd egy-egy ház előtt megállva, a történeteken gondolkodtam, rám nehezedett az 1944-es év terhe – vagy legalábbis abból a szörnyű teherből valami... Úristen, - gondoltam egy történet közepén - ezek az emberek mit éltek át addig a december eleji napig, amiről éppen szó van – és hol van még a vége!...

Hány meg hány döntési, választási helyzet került szóba csak azokban a beszélgetésekben, amelyeken én részt vehettem. Minden döntésnél sejthető – utólag is, de akkor is láthatta mindenki – hogy az életükről vagy halálukról döntenek éppen! A szülők a gyereküket próbálták biztonságba helyezni, saját megmenekülésükben már nem is reménykedve, de honnan tudhatták, nem a halálba küldik-e éppen egy biztonságosnak látszó menedékben elrejtve? Csak abban lehettek biztosak, sajnos egyre több tapasztalat alapján is, hogy akik körülöttük fenekednek, azoknak nem számít, felnőtt vagy gyerek – minden megcsillagozott embert meg akarnak ölni. Micsoda kegyetlen döntési helyzeteket diktált az állandó életveszélyes fenyegetés és a túlélés vágya? Szombaton este Révész Sándor, a kiváló újságíró a Klauzál téri házban, ahonnan édesanyját Lichtenwörthbe hurcolták és ahova csontsoványan hazavánszorgott, részletesen elmondta családja történetét. Aki végighallgatta, ismeretlenül is csodálhatta a fizikailag „könnyen elpusztíthatónak” látszó tanítónő hihetetlen józanságát, tudatosságát, életerejét. Fülep Etelka a tőle megszokott határozottsággal döntött azon a napon is, amikor felszabadultak – 1945. április 3-án, az éhhalál küszöbén habozás nélkül nekivágott a hazaútnak. Életveszélyes döntés volt, útitársai nem is mind jutottak vele együtt hazáig – de ő április 18-án itthon volt.

A sors ezekben a történetekben a túlélőket igazolta...

Nagyon sok beszámolót olvashatunk a sajtóban a június 21- Csillagos házak programról. Képtelenség teljes beszámolót adni, csak töredékekre válallkoztam.
A csillagoshazak.hu oldalon megtalálhatók a történetek, itt:
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=reflexiok/hazak

Én ezeket a házakat látogattam meg:
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/kiraly42
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/paulayede43
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/0    VI/zichyjeno41
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/eotvos2
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/kiraly54

Szombaton délután a Síp utcában két orosz srác utcakoncertje oldotta a hangulatot. Héber, jiddis, ladino nyelven énekeltek „gettódalokat” az európai zsidó folklórból.

Persze, hogy a Hava nagila volt a legnagyobb siker. Hallgasd meg velem!