Chaplin, A diktátor, és egy lábtörés

Csillagos házak között Pesten – Egy sűrű nap töredékei.

Az életerő, a törhetetlen életkedv jelképe lehet annak a néninek a története, aki azért szenvedett combnyaktörést, mert a vikszelt padlón mindenáron be akarta mutatni, hogyan táncolt Chaplin A diktátorban...

Fellegi Ádámtól hallottunk erről az esetről, aki múlt szombaton szívélyesen fogadta a házuk előtt megálló, a csillagos házak történetére emlékező csoportunkat.
A zongoraművész a lakáskoncertjein és tévés ismeretterjesztő műsoraiban megismert kedélyes stílusban mesélt személyes élményeiről, majd a negyven-ötven embert felhívta a lakásába is : - )

A gyönyörű körfolyosós ház lépcsőháza, majd az előszoba megtelt emberekkel – Fellegiék kutyája kissé meg is zavarodott a tömegjelenettől – és Fellegi Ádám elmesélte esetét a nyilas szomszéddal, aki 1944-ben mindent megtett zsidó szomszédai – köztük Fellegiék – elpusztításáért. A háború után is lakótársak maradtak, és ezután évtizedekig levegőnek nézték egymást. „Végül is, meg akart ölni”  - magyarázta a zongoraművész.
Míg egyszer aztán Fellegi Ádám gondolt egyet, és amikor találkoztak, előre köszönt az időközben megvénült nyilasnak. Az pedig érezhetően megkönnyebbült, és attól kezdve buzgón köszöngetett...

Honnan van törékeny emberekben annyi erő és kreativitás a túléléshez, amennyi az 1944-es történetekből megismerhető? Kellett a szerencse, és nem csak egy alkalommal, hanem hónapokon át újra meg újra. Egyetlen túlélt perc semmire sem volt garancia. Kellettek a véletlen találkozások is, szükség volt olyan kis párbeszédekre is, amelyek esetleg éppen abban a pillanatban arra késztettek egy fegyverest, hogy ne végezze el a dolgát. Mint a Duna-parton géppuskája mellett álló nyilas esetében, aki valami cukrot rágott, és a halálmenetben elé hajtott kisfiút, aki cukrot kért, anyjával együtt elzavarta – mielőtt a többiekre tüzet nyitott...

Terézvárosban jártam végig június 21-én, a csillagos házak emléknapján egy szomorú sétát. Öt házat kerestünk fel. Színészek olvasták fel az adott házhoz fűződő személyes emlékeket. Egykori lakók  szedték össze emlékeiket. Öt túlélő történeteit hallgattuk meg – és rengeteg olyan emberre emlékeztünk, akik nem élhették túl.

Ahogy idősebbek és fiatalabbak között sétálva, beszélgetve (Nagypál Gáborral, a remek színésszel is sikerült pár szót váltanom!), majd egy-egy ház előtt megállva, a történeteken gondolkodtam, rám nehezedett az 1944-es év terhe – vagy legalábbis abból a szörnyű teherből valami... Úristen, - gondoltam egy történet közepén - ezek az emberek mit éltek át addig a december eleji napig, amiről éppen szó van – és hol van még a vége!...

Hány meg hány döntési, választási helyzet került szóba csak azokban a beszélgetésekben, amelyeken én részt vehettem. Minden döntésnél sejthető – utólag is, de akkor is láthatta mindenki – hogy az életükről vagy halálukról döntenek éppen! A szülők a gyereküket próbálták biztonságba helyezni, saját megmenekülésükben már nem is reménykedve, de honnan tudhatták, nem a halálba küldik-e éppen egy biztonságosnak látszó menedékben elrejtve? Csak abban lehettek biztosak, sajnos egyre több tapasztalat alapján is, hogy akik körülöttük fenekednek, azoknak nem számít, felnőtt vagy gyerek – minden megcsillagozott embert meg akarnak ölni. Micsoda kegyetlen döntési helyzeteket diktált az állandó életveszélyes fenyegetés és a túlélés vágya? Szombaton este Révész Sándor, a kiváló újságíró a Klauzál téri házban, ahonnan édesanyját Lichtenwörthbe hurcolták és ahova csontsoványan hazavánszorgott, részletesen elmondta családja történetét. Aki végighallgatta, ismeretlenül is csodálhatta a fizikailag „könnyen elpusztíthatónak” látszó tanítónő hihetetlen józanságát, tudatosságát, életerejét. Fülep Etelka a tőle megszokott határozottsággal döntött azon a napon is, amikor felszabadultak – 1945. április 3-án, az éhhalál küszöbén habozás nélkül nekivágott a hazaútnak. Életveszélyes döntés volt, útitársai nem is mind jutottak vele együtt hazáig – de ő április 18-án itthon volt.

A sors ezekben a történetekben a túlélőket igazolta...

Nagyon sok beszámolót olvashatunk a sajtóban a június 21- Csillagos házak programról. Képtelenség teljes beszámolót adni, csak töredékekre válallkoztam.
A csillagoshazak.hu oldalon megtalálhatók a történetek, itt:
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=reflexiok/hazak

Én ezeket a házakat látogattam meg:
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/kiraly42
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/paulayede43
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/0    VI/zichyjeno41
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/eotvos2
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VI/kiraly54

Szombaton délután a Síp utcában két orosz srác utcakoncertje oldotta a hangulatot. Héber, jiddis, ladino nyelven énekeltek „gettódalokat” az európai zsidó folklórból.

Persze, hogy a Hava nagila volt a legnagyobb siker. Hallgasd meg velem!

A miskolci botrányról és a halálbüntetés-kampányról

 (a fotó illusztráció, a miskolci razziák témájához)

Vendégszerző: Horváth Elemér

Halmajon, Borsod-Abaúj-Zemplén abaúji táján, Szikszótól északkeletre él egy kiváló barátom, Horváth Elemér. A közelmúltban két cikket küldött el ismerőseinek levélben. Mindkét írása aktuális, a helyi cigány közösséget – és az országos közvélemény érzékeny részét is – felháborító témához szól hozzá.

Alább blogomban mindkettőt közzéteszem, a levelezésben megfogalmazott kommentárjaimmal együtt.

HORVÁTH ELEMÉR
2014. MÁJUS 12. MISKOLCI ESET!!!

Megszűnik egy probléma, mindegy milyen áron!
JEGYZET 

ABAÚJ- térségében egy hatékonyan, működő médiacsoport / CSEREPRESSZ / fiatalok bevonásával médiaoktatást - képzést végez. Ezen belül célunk a tanulás fontosságának hangsúlyozása, fogalmazás, beszédkészség, emberközpontúság tanítása, annak továbbadása. Tehát, akarunk tenni magunkért, a magyar társadalomért.

Na, de ha a kormányzati oldalon nincs tolerancia, nincs segítő szándék a cigányság és a lecsúszott rétegek felé, akkor a mi törekvésünk is derékba törik, mert nincs velünk az, vagy azok, akik igazán tehetnének népünk felemeléséért. Sajnos az az érzés lett úrrá bennünk, hogy egyedül vagyunk, fázunk, félünk, nincs remény, hogy saját magunk élhető helyzetet tudjunk teremteni. Kell ehhez a mindenkori kormány hatékony segítése, kell hozzá Magyarország nem cigány lakossága is. 

Miért is fogalmazódott meg bennem ez a gondolat, ez a negatív érzés? A miskolci kitelepítés terve a mai napon már végrehajtásának törvényes elfogadásáig érkezett, mely mélyen felháborít!

A nyolcvanas években már az akkori miskolci vezetés is kitelepítési gondolatával, már kész kitelepítési tervvel állt elő. Komfort nélküli kis lakásokat akartak építeni Miskolc határában messze a várostól. Akkor sokkal erőteljesebb volt a cigány vezetők részéről a tiltakozás. Személyem, több más cigány politikussal, írtunk egy tiltakozó levelet az illetékes elvtársaknak. Abban, megfogalmaztuk a tényt, miért nem építik fel azt az agyondicsért komfort nélküli házacskákat azon a helyen, ahol éppen akkor éltek. Megjegyeztük levelünkben, hogy amíg felépülnek a házak, elhelyezhető minden család egy a szükséglakásokat fenntartó ingatlankezelő vállalat segítségével. Mindenesetre, akkor- nem került sor a kitelepítésre. 

A mai helyzetben is azt tudom javasolni az illetékes, / igaz most nem elvtárs, hanem uraknak,/ építsék meg helyben azokat a házakat, abból a kétmillió forintból, amit felajánlottak családoknak. Mi is a cél, teszem fel a kérdést? Az, hogy tűnjön el a probléma, mert „nem a miénk”. Egyébként kíváncsi lennék az urak valamelyike hol, melyik kis településen tudna házat venni ebből az összegből? Melyik polgármester ad majd letelepedési engedélyt ezeknek, a családoknak? Ha nem tudnak lakáshoz jutni, hová menjenek? Senkit nem érdekel? Mi lesz a gyermekekkel?

Ebben az esetben is struccpolitikát folytat a kormány, a miskolci vezetéssel együtt!

Azért mertem leírni gondolataimat, mert, igen hangsúlyosan kommunikálja Magyarország vezetése a szólásszabadság meglétét, aminek „igen örülünk”! 

Horváth Elemér

CSEREPRESSZ

TAMÁS TIBOR
Megjegyzéseim az íráshoz:

Kedves Elemér,

az ügy, amiről írsz, nagyon fontos, a politikai erők cinikus cigányellenes kavarása, amely ezúttal Miskolcon kezdődött, nem először háborít fel minden tisztességes embert.

Az általad említett, kilakoltatásos, gettóváros-építő akcióval kapcsolatban én úgy emlékszem, az már nem az elvtárs időkben történt, hanem a kilencvenes évek elején, és Horváth Aladáréknak akkor több ezer embert sikerült mozgósítaniuk. De lehet hogy keverem a dátumokat.

Miskolcon sajnos a cigányokkal kapcsolatban könnyű ilyen kampányokat indítani, mert számíthatnak a helyi lakosság ellenséges hangulatára, a sajtó elképesztően gyenge, elfogult tudósításaira. Az, ahogyan a Fészekrakó-ügyet , a Lyukó-völgyet, a cigány kulturális központ ügyét ismertetik, azt az érzést kelti, hogy már régen a jobbikosok kezében van a hatalom.

És jól emlékszünk a rasszista miskolci rendőrkapitány mellett teljes egységben kiálló miskolci politikai egységfrontra...

A tetemvári razziákat viszont szinte észre sem vette az országos sajtó. (A Magyar Narancsban olvastam tudósításdt, illetve ezt a cikket az Egyenlítő blogban a razziákról: http://egyenlito.blog.hu/2014/02/26/_minek_jonnek_akit_vinni_kene_sose_kapjak_el )

Kedves Elemér, cikkedben nagyon fontos megjegyzés, hogy felhívod a figyelmet, megint bagóért akarják kivásárolni a legelesettebbeket. 2 millió forintért még Borsodban is csak olyan "megoldást " találhat, aki rááll erre az ügyletre, ami semmit nem old meg... De biztosak lehetnek abban, hogy lesz, akinek az azonnali pénz a szorult helyzetében ér majd annyit, hogy hagyja magát megalázni. Cinikus számítás van az egész ügylet mögött - és még az is lehet, az őszi választás után egyszerűen "elfelejtik". Addig viszont a miskolci rasszisták szemében egy "jó kezdeményezés", amire mutogathatnak...

HORVÁTH ELEMÉR

2014. MÁJUS 19. HALÁLBÜNTETÉS

Szavazzunk a halálbüntetés visszaállításáról?

A halálbüntetést ellenzem, ugyanis életünket csakis Isten veheti el! Egy vallásos ember, egy vallásos ország, erről a kérdésről nem gondolhat mást.
Szavazhatunk, de előbb azoknak akarok üzenni, akik a halálbüntetés visszaállításának szükségességét cigány emberek fényképének közzétételével bizonygatják! Minden bűnöző kapja meg méltó büntetését! Mutassák be azokat a bűnözőket is, akik sorozatgyilkosként több cigány embert végeztek ki közöttük egy ártatlan gyermeket is csak azért, mert cigányok voltak!
Mindezt a média közreműködésével tehetik meg! Nem számít az sem, hogy ezzel cigányellenes uszítást, cigányellenes izgatást valósítanak meg. Ha, belegondolunk az egyoldalú felelősségre vonás jogi következményére, rájövünk, hogy nagyon erős diszkriminációval nézünk szembe! Milyen gondolatisággal, milyen szívvel, milyen emberközpontúsággal bír az a sorozatgyilkos rühes banda, aki szemrebbenés nélkül kivégez egy gyermeket, egy családot?
A facebook oldalon megjelenik egy felhívás egy hozzárendelt televíziós bejátszással, ahol csakis cigány embert mutatnak be elrettentő példaként. Mutatják, illetve szó esik Szita Bence meggyilkolásáról is- őt hajléktalanok ölték meg megbízásból. Teszem hozzá: a megbízó nem cigány! A sorozat gyilkosok képe, akik cigány családokat, gyermeket végeztek ki, azt nem tették közé! Igen, szerintem, Magyarország lakosságának több mint fele a halálbüntetés visszaállítása mellett szavazna, pontosan a negatív cigány ellenes uszítások miatt. A felháborodás, nem jogos viszont, egyenlő súllyal kell megítélni bűnözőket. Ebben a bejegyzésben, valamint média videóban első helyen kellett volna bemutatni a rasszista náci kutyákat, majd persze a cigány embert is. Mert, hogy a náci gyilkos kutyák, azok nem cigányok! Tehát, szeretném felhívni kedves honfitársaim figyelmét, állítsuk meg azt a nagyon súlyos rasszista szemléletet, mely igenis jelen van az országban és nem is kicsit. Vessünk véget a gyűlölködésnek, a média ne menjen bele ilyen cigányellenes uszító hirdetésekbe, legyen egyforma megítélésmód, bűnöző és bűnöző között.

Egyenlőséget, békességet kívánok Magyarország minden lakójának!

Horváth Elemér
CSEREPRESSZ

TAMÁS TIBOR

Megjegyzéseim az eredeti változathoz (Elemér ennek alapján átírta):

Kedves Elemér, teljesen megértem a felháborodásodat. Megint a cigányok elleni hisztériából akarnak politikusok hasznot húzni. Ez a Seres Mária veszedelmes populista, ügyesen csinálja, a médiaszerepléseinél kegyes szemforgató szerepet játszik, de valójában csak az uszító populisták újabb példánya, és mint látjuk, a politikai siker érdekében semmi sem drága neki és társainak.

Elemér, ugyanakkor ezzel az írásoddal kevésbé értek egyet, mint más gondolataiddal. Ezzel együtt azonban, ha így elfogadod, kommentárjaimmal,  korábbi cikkeddel együtt a blogomban közzéteszem.

Leírom, miért írtam volna meg másként ezt a témát.

1. Én egyértelműen és határozottan ellenzem a halálbüntetést. Ne szavazzon róla  a nép, mert pontosan tudjuk, hogy a média hangulatkeltő tudósításai alapján nagy többséggel a halálbüntetés visszaállítására szavaznának, miközben azt sem tudják, miről szavaznak. Csatlakoztunk az EU-hoz, ahol a halálbüntetés tilos. De ha nem lennénk EU-tagok, akkor sem lenne szabad bevezetni. A bűnöst el kell zárni a társadalomtól, és olyan börtönöket kell működtetni, ahol minél nagyobb arányban megváltozhatnak, visszatérhetnek, új pályára állhat az életük. Nekünk, a jogállamnak kell jobban működni, nem megfojtani, lelőni azokat, akikkel nem tudunk mit kezdeni.

2. A legfontosabb indok, amiért ellenzem a halálbüntetést, nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Te leírod ennek a most futó videókampánynak a cigányellenes szellemiségét. Még egy jól működő, szinte hibátlan igazságszolgáltatási rendszerben sem lennék halálbüntetés-párti, de  a mai magyar rendőrség, ügyészség, bíróság tele van rasszistákkal. Ilyen országban a halálbüntetés egyet jelentene rengeteg ártatlan cigány gyanúsított lemészárlásával. Hosszú börtönbüntetéseket sem lehet teljesen jóvátenni, és ma is sokan ülnek ártatlanul - de ha megölik őket a bíró tévedése miatt, az végképp jóvátehetetlen.

A Pusoma-ügyről írt blogbejegyzésemben írtam erről részletesen:
http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2008/12/05/Annyira_feltek_Pusomatol_hogy_o_halt_bele/

3. Én még az elítélt rasszista sorozatgyilkosok kivégzését is ellenezném, nemcsak azért, mert senkit nem végeztetnék ki, hanem a konkrét ügyben, például azért is, mert ha megnézitek azt az eljárást, több dolog nem tiszta ott sem: például, egyikük sem ismerte el a halálos lövéseket, nem is tudták közvetlenül rájuk bizonyítani. Továbbá, majdnem biztos, hogy nem csak ők vettek részt a dologban, sőt, az is valószínű, hogy nem ők a fő felelősök, hanem valakik a háttérből, csakhogy nem ment tovább a nyomozás. Ilyen ügyekben ki lehet végezni a bűnbakokat, de futni hagyják az igazi gazembereket. Ezen sem segít a halálbüntetés.

4. A Seres Mária féle párt alig kapott szavazatokat április 6-án, ezért most aljas eszközhöz nyúltak: gyűlölködő, gonosz, cigányellenes indulatokat meglovagolva akarnak sikert elérni az európai választáson. A Jobbiknak ugyanez korábban már sikerült, ők is cigányellenes náci szellemű propagandával küldték embereiket az Európai Parlamentbe 2009-ben. tt persze szerencére semmit sem tudtak elérni ezzel, sokkal többet ártanak idehaza. Azóta pedig csak erősödnek ugyanezzel az aljas módszerrel.
Mindenesetre, tisztességes ember nem szavaz Seres Máriáékra, ezután még kevésbé, mint eddig.

Gundel-Takács és Conchita Wurst

Nem Conchitáról szól elsősorban ez a rövid bejegyzés.
(Róla annyit: lenyűgözőnek találom a Rising Like a Phoenix című dalt, pontosabban, az az érzésem, nem a dal önmagában díjnyertes, hanem az előadóművész teljesítménye, a megjelenésének tökéletes kidolgozottsága, a hangszerelés, a tévéfelvétel kitűnő vágásai, a háttér-effektusok - szóval mindez együtt. Az ötödik elem című film Dívájának produkciója jutott erről azonnal eszembe, azzal a különbséggel, hogy Luc Besson filmjében a csillagközi sztár hangja is elképesztően szép - ez Conchita Wurstról nem mondható el. Annál nagyobb teljesítmény a sodró előadás.)

Bejegyzés a május 10-i Eurovíziós döntőről azért lett, mert felvételről megnéztem a magyar "közszolgálati"(nak nevezett) tévé közvetítését, és van mit kommentálnom.

Gundel-Takács Gábor sportriporterhez méltó pörgő nyelvvel sorolta a tudnivalókat, ismertette a művész hitvallását is a toleranciáról, elfogadásról, de Conchita Wurst esetében megengedett magának egy laza kommentárt is.

Utalt arra, hogy Ausztria képviselője utoljára 1966-ban nyerte ezt  a dalfesztivált, aztán ezt mondta:

"kíváncsi lennék, hogy a 80. életévében járó Udo Jürgens mit szól az osztrák indulóhoz..."

Micsoda? Egyetlen más előadó esetében sem engedett meg magának ilyen megjegyzést. Mit szólna ugyan Udo Jürgens? És miért is érdekes ez? Ha ma az 1966-os felvétellel szállt volna versenybe Ausztria, ahhoz vajon mit szólnánk?

Ha nagyon jóindulatú akarnék lenni, azt mondanám, a kormánytévé által sztárolt műsorvezető szerencsétlen módon azt akarta közölni, hogy hú, de gyorsan változik világunk. Csakhogy nem nagyon akarok ebben a rezsimben jóindulatúlag félreérteni semmit, ami botrányos...

Gundel-Takács olyan formában tette ezt, hogy nehéz nem kihallani belőle a kispolgárt, akinek a múlt század hatvanas évei a "normális" viszonyítási alapot jelentik, Udo bácsi biztosan fejét csóválja, és "mi" vele együtt értetlenkedünk, hogy hova jutott a világ...

Kedves Gundel-Takács úr, én ugyan nem tartok önnel ebben a sóhajtozásban. Annak meg külön örülök, hogy a Fidesz-tévén kapta meg a csomagban ezt a 21. századi kulturális hatást a magyar néző.

A cigányság krisztusi válasza

Öt évvel ezelőtt támadtak Tatárszentgyörgyön az emberségükből kivetkezett fegyveresek egy cigány család házára. Az a támadás döntő fordulat volt a támadássorozat korábbi akcióihoz viszonyítva. (Addigra már a 2008 november 2-3-i éjszakai támadásban – mint utólag kiderült, ugyanezeknek a tetteseknek a kezétől - meghalt két nagycsécsi ember: Nagy Tiborné, Éva, és Nagy József.)




Szégyen, gyalázat, de addig a falusi cigány családokat ért támadások hírére a magyar közvélemény azonnal elővette a megszokott magyarázat-kliséjét: „valami uzsorás-ügy”.



Egy 5 éves kisfiú könyörtelen kivégzése azonban egy pillanat alatt elsöpört minden további hezitálást. Ezt csak cigánygyűlölő rasszista követhette el. Náci gazember a gyilkos, aki nem tekinti embertársának a cigányokat.




Az elmúlt vasárnapon részt vettem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség istentiszteletén, amelyet az évfordulóra tekintettel a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetével közösen szerveztek a békásmegyeri Megbékélés Házában.

Nyitott szívvel, el-eleredő könnyekkel vettem részt a közös imádkozásban, a közös éneklésben. Nem terheltem az egybegyűlt kicsiny, valóban krisztusi szellemű közösséget egyéni gondolataimmal, új jövevényként nem akartam magamhoz ragadni a szót. A legtöbb érzésemet, gondolatomat elmondták mások, amikor egymás után kérték, hogy kiért, miért imádkozzunk, a kedves szomszédra váró kórházi megpróbáltatástól a történelemhamisítók elméjének megvilágosodásáig. Sokkal többet is összegyűjtött a kis közösség, mint amennyit én érzéseimmel, gondolataimmal birkózva ki tudnék fejezni.




Egyetlen egy dolog mondanivaló ragadt bennem, amit Alex Schikowski emlékszobránál, a templom kertjében szívesen elmondtam volna, ha nem érzem úgy, hogy már túl sok lenne a szóból.

ARRÓL nem lehet eleget beszélni, amiről mégis alig-alig esik szó:



A MAGYAR CIGÁNYSÁG KRISZTUSI PÉLDÁT MUTATOTT MINDANNYIUNKNAK 2009-BEN.



A rasszista támadássorozat célja az volt, hogy százezrek rettegjenek a véletlenszerű terrorakcióktól. Azt remélték, hogy a cigány közösségek tagjai nem bírják majd idegekkel, és nem várják tétlenül, hogy ők lesznek-e a következő célpont.




Ha bejött volna a terrorista gyilkosok számítása, előbb-utóbb akadhatott volna olyan cigány csoport, amelynek tagjai elpattant idegekkel, elboruló elmével a „szemet szemért” elvét követik.



Nem lehet kétséges, hogy azokban az egyre feszültebb hónapokban elő is kerülhettek ilyen ötletek családi vagy baráti beszélgetések során.




„Ezeknek nem számít az 5 éves kisgyerek sem? Akkor majd nekünk se számít semmi...” Milyen könnyű lenne ezt a logikát követni. És milyen könnyű lett volna lángba borítani ezt a megőrülés felé rohanó országot azzal, ha akadt volna a bőrnyakú nácikhoz hasonló, könyörtelen cigány osztag, amely hasonló módszerrel, válogatás nélküli embervadászattal kezd „válaszolni”...




Belegondoltunk-e valaha abba, hogy milyen vékony jégen táncoltunk akkoriban? Emlékszem, egy korábbi emlékmeneten, amelyet a tatárszentgyörgyi gyerekgyilkosság emlékére a Nehru-parttól a józsefvárosi katolikus templomig szerveztek, a Pest megyei cigány kisebbségi szervezetek képviselői azokról a feszült hónapokról meséltek. Az éjjeli járőrözésekről, a tábortüzeknél virrasztó emberek kétségeiről és haragjáról, arról, hogy mennyire magukra hagyottnak érezték magukat cigány honfitársaink.




Ha belenéztek az interneten áradó cigánygyűlöletbe, azt hihették, a magyar társadalom többsége tényleg ennyire érzéketlen. Sokan, nagyon sokan még a tatárszentgyörgyi kisfiú, Csorba Robika halálát is azzal a cinikus vicsorral kommentálták: „na és, eggyel kevesebb.”



Miért emlegetem mindezek kapcsán Krisztust? Mert a vérfürdőhöz, a polgárháborúhoz vezető úton az első lépést akkor már megtették a náci halálosztagosok.




Ezek után csakis a magyar cigányságon múlott, hogy hogyan folytatódik ez a rémtörténet.



Ma már tudjuk, hogy hála Istennek, képesek voltak megtartóztatni magukat az esztelen bosszútól. Megmaradtak az önvédelemnél. A „kitartó” (nem véletlenül használom ezt a jelzőt) jobbikos és gárdista provokációkra a megtámadott közösségek önmaguk megszervezésével feleltek, és ha  a feszültséget elviselhetetlenné fokozták a náci provokátorok, a cigány férfiak próbálták védeni veszélyben érzett családjaikat. Keservesen meg is fizettek érte. A sajóbábonyiakat és miskolciakat rasszista bírók ítélték sok évi börtönre. A magyar fehér „jogrend” azóta is képtelen volt kegyelmet adni ezeknek az embereknek.




Vajon miért jut eszembe minderről a meggyalázott, megfeszített, mégis mindörökké szelíd Krisztus?

Körülüljük az asztalt, bármilyen szegényes is

Nagy megtiszteltetés ért néhány nappal ezelőtt. Felkértek, hogy az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban rendezett gasztronómiai tematikus héten, egy 10-12 fős diákcsapat tagjaival beszélgessek a gasztronómia egy nagyon speciális alesetéről: a szegénységben, sőt, a mélyszegénységben élők házaiban asztalra kerülő ételekről.

A témába vágó cikkek, publicisztikák szerzőjeként ismer az a kedves barátom, aki ezzel a feladattal megkeresett.

A felkészülésben azonban a legtöbbet az segített nekem, hogy 2008 óta folyamatos kapcsolatban vagyok csereháti és abaúji filmkészítő barátaimmal, akik először a CICSERO Független Cigány Hírügynökség stábját alkották, 2010 óta pedig a Cserehát Saját Hangja, a Cserepressz csoportban dolgoznak (facebook.com/cserepressz). Velük együttműködve, tőlük tanultam a legtöbbet arról, hogy hogyan élnek, milyen helyzetekkel küszködnek a legszorultabb helyzetben élő százezrek. Ebből a munkából származik a kisfilmek nagy része is, amelyekkel az AKG-ban a mondanivalómat illusztráltam.

Néhány gondolat abból, amit a gimnazistáknak elmondtam: a szegénységben élők gasztronómiai szokásairól nem lehet önmagában beszélni. Az étkezés, az ezzel kapcsolatos hagyományok soha nem tárgyalhatók önmagukban.

Az „igazi” mélyszegénységről nem tudok sokat, de azt gondolom erről, hogy ahol állandóan dörömböl az ordító szükséghelyzet, ott már nincsenek gasztronómiailag értelmezhető viszonyok. Ott valószínűleg már csak szétesés van. Azok az emberek viszont, akik engem befogadtak, szegények, nehezen élnek, de talpon vannak.

Borsodi cigány filmeseknek tanácsot adó újságíróként kezdettől azt javasoltuk, keressék és mutassák meg a nehéz helyzetéről hírhedt Cserehát és Abaúj mégiscsak létező szépségeit. Ne csak botrányokról értesüljön a külvilág, hanem arról is, hogy mitől szép az élet azon a csodaszép tájon, a nehezen élő, de jobb sorsra érdemes falusi nép mindennapjaiban és ünnepein. (Ezt mutatták meg a cserehátiak a „Hogyan készül a vakaró?” és a „Báránypörkölt” című kisfilmjeikben. Hogyan készül a vakaró  http://www.youtube.com/watch?v=ONP98L0GaTg ;  Báránypörkölt http://www.youtube.com/watch?v=dXXEH5O_5r4 ).

Az étkezés a nehéz helyzetben élők számára napi rejtvény. Ahol a „szokásos” szereposztás érvényesül, a férfiak nem tudnak szabadulni a feszültségtől, amiért szűkölködni látják szeretteiket, a nők pedig ugyanezt ennél praktikusabban élik át: azon jár az eszük, hogy a háznál lévő csekélyke alapanyagból mi kerüljön éppen ma az asztalra. Az étkezés azonban kultúra is. A család és a tágabb közösség összehozója, összetartója. A közös asztalnál kialakulnak és megerősödnek a társas kapcsolatok. Addig nincs is végzetes baj, amíg az emberek rendszeresen körülülik az asztalt, legyen azon bármilyen kevés és szegényes az étek. Ez volt a „Közösségi főzés” című csereháti riport fő üzenete (Közösségi főzés http://www.youtube.com/watch?v=8NhuucMWUOg ).

Végül, megnéztük az RTL Klub kiváló Házon kívül magazinjának egy-két témába vágó riportját is. Ezek jellemzően borsodi, nem cigány környezetből vett példákkal támasztották alá, hogy mit jelent 47 ezer forintos havi jövedelemből eltartani a több gyermekes családokat. Hogyan lehet a kifogyó tartalékok ellenére valami ehetőt elővarázsolni. Milyen szegényes a hűtők tartalma. Milyen az, amikor az anyuka már nem ül le az asztalhoz, mert minek, de örül, hogy legalább a gyerekeknek jut még valami kaja. ( Szegénységi teszt http://rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/155439 ).

Az AKG-s diákok számára különösen érdekes volt az a riport, amelyben éppen az ő iskolájukba járó végzősök próbálták elmondani, mit jelenthet a szegénység, hogy élhetnek azok, akikről ők – legalábbis legtöbbjük - legfeljebb csak hallanak.

Végül pár szó a találkozás során szerzett benyomásaimról. Erős visszajelzéseket kaptam, mert az AKG-s diákok hajlandók voltak beszélgetni, továbbgondolni a témát. Évtizedeket töltöttem magyar iskolák padjaiban, és van némi oktatási tapasztalatom is, amit egyetemi szeminárium-vezetéssel szereztem. Láttam, hogy a magyar oktatási rendszerhez szokott diákok mennyire nem szeretnek az órákon megszólalni. Ha olyan tanárral találkoznak, aki be akarná őket vonni a munkába, igyekeznek elbújni.

Az AKG-ban ennek a passzivitásnak nyomát sem láttam. Ha egyéb forrásból nem tudnám, hogy milyen kiváló suli, ez a tapasztalat önmagában is meggyőzött.

(A fotókat december 17-én az AKG-ban készítettem.)

Kedves olvasó, nézd meg az említett filmeket!

Hogyan készül a vakaró

http://www.youtube.com/watch?v=ONP98L0GaTg

Báránypörkölt
http://www.youtube.com/watch?v=dXXEH5O_5r4

közösségi főzés
http://www.youtube.com/watch?v=8NhuucMWUOg

HÁZON KÍVÜL –

Szegénységi teszt – jómódú diákok  2012. jan 17
http://rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/155439
(a teljes:
http://www.rtlklub.hu/most/27141_hazon_kivul_egy_aruhazi_lovoldozes_percrol_percre_-_a_bizton )

Mire elég havi 47 ezer?
http://www.rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/157607
(teljes riport: 2012. február 7.
http://www.rtlklub.hu/most/27645_hazon_kivul_kevesebb_penzt_es_kevesebb_gyed-et_hozott_2012_m

és végül:
Karácsony: Ahol mindenre jut pénz, és ahol alig valamire
http://www.rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/229939