2014. május 20., kedd

A miskolci botrányról és a halálbüntetés-kampányról



 (a fotó illusztráció, a miskolci razziák témájához)

Vendégszerző: Horváth Elemér

Halmajon, Borsod-Abaúj-Zemplén abaúji táján, Szikszótól északkeletre él egy kiváló barátom, Horváth Elemér. A közelmúltban két cikket küldött el ismerőseinek levélben. Mindkét írása aktuális, a helyi cigány közösséget – és az országos közvélemény érzékeny részét is – felháborító témához szól hozzá.

Alább blogomban mindkettőt közzéteszem, a levelezésben megfogalmazott kommentárjaimmal együtt.

HORVÁTH ELEMÉR
2014. MÁJUS 12. MISKOLCI ESET!!!
Megszűnik egy probléma, mindegy milyen áron!
JEGYZET 
ABAÚJ- térségében egy hatékonyan, működő médiacsoport / CSEREPRESSZ / fiatalok bevonásával médiaoktatást - képzést végez. Ezen belül célunk a tanulás fontosságának hangsúlyozása, fogalmazás, beszédkészség, emberközpontúság tanítása, annak továbbadása. Tehát, akarunk tenni magunkért, a magyar társadalomért.
Na, de ha a kormányzati oldalon nincs tolerancia, nincs segítő szándék a cigányság és a lecsúszott rétegek felé, akkor a mi törekvésünk is derékba törik, mert nincs velünk az, vagy azok, akik igazán tehetnének népünk felemeléséért. Sajnos az az érzés lett úrrá bennünk, hogy egyedül vagyunk, fázunk, félünk, nincs remény, hogy saját magunk élhető helyzetet tudjunk teremteni. Kell ehhez a mindenkori kormány hatékony segítése, kell hozzá Magyarország nem cigány lakossága is. 
Miért is fogalmazódott meg bennem ez a gondolat, ez a negatív érzés? A miskolci kitelepítés terve a mai napon már végrehajtásának törvényes elfogadásáig érkezett, mely mélyen felháborít!
A nyolcvanas években már az akkori miskolci vezetés is kitelepítési gondolatával, már kész kitelepítési tervvel állt elő. Komfort nélküli kis lakásokat akartak építeni Miskolc határában messze a várostól. Akkor sokkal erőteljesebb volt a cigány vezetők részéről a tiltakozás. Személyem, több más cigány politikussal, írtunk egy tiltakozó levelet az illetékes elvtársaknak. Abban, megfogalmaztuk a tényt, miért nem építik fel azt az agyondicsért komfort nélküli házacskákat azon a helyen, ahol éppen akkor éltek. Megjegyeztük levelünkben, hogy amíg felépülnek a házak, elhelyezhető minden család egy a szükséglakásokat fenntartó ingatlankezelő vállalat segítségével. Mindenesetre, akkor- nem került sor a kitelepítésre. 
A mai helyzetben is azt tudom javasolni az illetékes, / igaz most nem elvtárs, hanem uraknak,/ építsék meg helyben azokat a házakat, abból a kétmillió forintból, amit felajánlottak családoknak. Mi is a cél, teszem fel a kérdést? Az, hogy tűnjön el a probléma, mert „nem a miénk”. Egyébként kíváncsi lennék az urak valamelyike hol, melyik kis településen tudna házat venni ebből az összegből? Melyik polgármester ad majd letelepedési engedélyt ezeknek, a családoknak? Ha nem tudnak lakáshoz jutni, hová menjenek? Senkit nem érdekel? Mi lesz a gyermekekkel?
Ebben az esetben is struccpolitikát folytat a kormány, a miskolci vezetéssel együtt!
Azért mertem leírni gondolataimat, mert, igen hangsúlyosan kommunikálja Magyarország vezetése a szólásszabadság meglétét, aminek „igen örülünk”! 
Horváth Elemér
CSEREPRESSZ

TAMÁS TIBOR
Megjegyzéseim az íráshoz:
Kedves Elemér,
az ügy, amiről írsz, nagyon fontos, a politikai erők cinikus cigányellenes kavarása, amely ezúttal Miskolcon kezdődött, nem először háborít fel minden tisztességes embert.

Az általad említett, kilakoltatásos, gettóváros-építő akcióval kapcsolatban én úgy emlékszem, az már nem az elvtárs időkben történt, hanem a kilencvenes évek elején, és Horváth Aladáréknak akkor több ezer embert sikerült mozgósítaniuk. De lehet hogy keverem a dátumokat.
Miskolcon sajnos a cigányokkal kapcsolatban könnyű ilyen kampányokat indítani, mert számíthatnak a helyi lakosság ellenséges hangulatára, a sajtó elképesztően gyenge, elfogult tudósításaira. Az, ahogyan a Fészekrakó-ügyet , a Lyukó-völgyet, a cigány kulturális központ ügyét ismertetik, azt az érzést kelti, hogy már régen a jobbikosok kezében van a hatalom.
És jól emlékszünk a rasszista miskolci rendőrkapitány mellett teljes egységben kiálló miskolci politikai egységfrontra...
A tetemvári razziákat viszont szinte észre sem vette az országos sajtó. (A Magyar Narancsban olvastam tudósításdt, illetve ezt a cikket az Egyenlítő blogban a razziákról: http://egyenlito.blog.hu/2014/02/26/_minek_jonnek_akit_vinni_kene_sose_kapjak_el )
Kedves Elemér, cikkedben nagyon fontos megjegyzés, hogy felhívod a figyelmet, megint bagóért akarják kivásárolni a legelesettebbeket. 2 millió forintért még Borsodban is csak olyan "megoldást " találhat, aki rááll erre az ügyletre, ami semmit nem old meg... De biztosak lehetnek abban, hogy lesz, akinek az azonnali pénz a szorult helyzetében ér majd annyit, hogy hagyja magát megalázni. Cinikus számítás van az egész ügylet mögött - és még az is lehet, az őszi választás után egyszerűen "elfelejtik". Addig viszont a miskolci rasszisták szemében egy "jó kezdeményezés", amire mutogathatnak...

HORVÁTH ELEMÉR
2014. MÁJUS 19. HALÁLBÜNTETÉS

Szavazzunk a halálbüntetés visszaállításáról?
A halálbüntetést ellenzem, ugyanis életünket csakis Isten veheti el! Egy vallásos ember, egy vallásos ország, erről a kérdésről nem gondolhat mást.
Szavazhatunk, de előbb azoknak akarok üzenni, akik a halálbüntetés visszaállításának szükségességét cigány emberek fényképének közzétételével bizonygatják! Minden bűnöző kapja meg méltó büntetését! Mutassák be azokat a bűnözőket is, akik sorozatgyilkosként több cigány embert végeztek ki közöttük egy ártatlan gyermeket is csak azért, mert cigányok voltak!
Mindezt a média közreműködésével tehetik meg! Nem számít az sem, hogy ezzel cigányellenes uszítást, cigányellenes izgatást valósítanak meg. Ha, belegondolunk az egyoldalú felelősségre vonás jogi következményére, rájövünk, hogy nagyon erős diszkriminációval nézünk szembe! Milyen gondolatisággal, milyen szívvel, milyen emberközpontúsággal bír az a sorozatgyilkos rühes banda, aki szemrebbenés nélkül kivégez egy gyermeket, egy családot?
A facebook oldalon megjelenik egy felhívás egy hozzárendelt televíziós bejátszással, ahol csakis cigány embert mutatnak be elrettentő példaként. Mutatják, illetve szó esik Szita Bence meggyilkolásáról is- őt hajléktalanok ölték meg megbízásból. Teszem hozzá: a megbízó nem cigány! A sorozat gyilkosok képe, akik cigány családokat, gyermeket végeztek ki, azt nem tették közé! Igen, szerintem, Magyarország lakosságának több mint fele a halálbüntetés visszaállítása mellett szavazna, pontosan a negatív cigány ellenes uszítások miatt. A felháborodás, nem jogos viszont, egyenlő súllyal kell megítélni bűnözőket. Ebben a bejegyzésben, valamint média videóban első helyen kellett volna bemutatni a rasszista náci kutyákat, majd persze a cigány embert is. Mert, hogy a náci gyilkos kutyák, azok nem cigányok! Tehát, szeretném felhívni kedves honfitársaim figyelmét, állítsuk meg azt a nagyon súlyos rasszista szemléletet, mely igenis jelen van az országban és nem is kicsit. Vessünk véget a gyűlölködésnek, a média ne menjen bele ilyen cigányellenes uszító hirdetésekbe, legyen egyforma megítélésmód, bűnöző és bűnöző között.
Egyenlőséget, békességet kívánok Magyarország minden lakójának!
Horváth Elemér
CSEREPRESSZ

TAMÁS TIBOR
Megjegyzéseim az eredeti változathoz (Elemér ennek alapján átírta):

Kedves Elemér, teljesen megértem a felháborodásodat. Megint a cigányok elleni hisztériából akarnak politikusok hasznot húzni. Ez a Seres Mária veszedelmes populista, ügyesen csinálja, a médiaszerepléseinél kegyes szemforgató szerepet játszik, de valójában csak az uszító populisták újabb példánya, és mint látjuk, a politikai siker érdekében semmi sem drága neki és társainak.

Elemér, ugyanakkor ezzel az írásoddal kevésbé értek egyet, mint más gondolataiddal. Ezzel együtt azonban, ha így elfogadod, kommentárjaimmal,  korábbi cikkeddel együtt a blogomban közzéteszem.
Leírom, miért írtam volna meg másként ezt a témát.
1. Én egyértelműen és határozottan ellenzem a halálbüntetést. Ne szavazzon róla  a nép, mert pontosan tudjuk, hogy a média hangulatkeltő tudósításai alapján nagy többséggel a halálbüntetés visszaállítására szavaznának, miközben azt sem tudják, miről szavaznak. Csatlakoztunk az EU-hoz, ahol a halálbüntetés tilos. De ha nem lennénk EU-tagok, akkor sem lenne szabad bevezetni. A bűnöst el kell zárni a társadalomtól, és olyan börtönöket kell működtetni, ahol minél nagyobb arányban megváltozhatnak, visszatérhetnek, új pályára állhat az életük. Nekünk, a jogállamnak kell jobban működni, nem megfojtani, lelőni azokat, akikkel nem tudunk mit kezdeni.
2. A legfontosabb indok, amiért ellenzem a halálbüntetést, nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Te leírod ennek a most futó videókampánynak a cigányellenes szellemiségét. Még egy jól működő, szinte hibátlan igazságszolgáltatási rendszerben sem lennék halálbüntetés-párti, de  a mai magyar rendőrség, ügyészség, bíróság tele van rasszistákkal. Ilyen országban a halálbüntetés egyet jelentene rengeteg ártatlan cigány gyanúsított lemészárlásával. Hosszú börtönbüntetéseket sem lehet teljesen jóvátenni, és ma is sokan ülnek ártatlanul - de ha megölik őket a bíró tévedése miatt, az végképp jóvátehetetlen.
A Pusoma-ügyről írt blogbejegyzésemben írtam erről részletesen:
http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2008/12/05/Annyira_feltek_Pusomatol_hogy_o_halt_bele/

3. Én még az elítélt rasszista sorozatgyilkosok kivégzését is ellenezném, nemcsak azért, mert senkit nem végeztetnék ki, hanem a konkrét ügyben, például azért is, mert ha megnézitek azt az eljárást, több dolog nem tiszta ott sem: például, egyikük sem ismerte el a halálos lövéseket, nem is tudták közvetlenül rájuk bizonyítani. Továbbá, majdnem biztos, hogy nem csak ők vettek részt a dologban, sőt, az is valószínű, hogy nem ők a fő felelősök, hanem valakik a háttérből, csakhogy nem ment tovább a nyomozás. Ilyen ügyekben ki lehet végezni a bűnbakokat, de futni hagyják az igazi gazembereket. Ezen sem segít a halálbüntetés.
4. A Seres Mária féle párt alig kapott szavazatokat április 6-án, ezért most aljas eszközhöz nyúltak: gyűlölködő, gonosz, cigányellenes indulatokat meglovagolva akarnak sikert elérni az európai választáson. A Jobbiknak ugyanez korábban már sikerült, ők is cigányellenes náci szellemű propagandával küldték embereiket az Európai Parlamentbe 2009-ben. tt persze szerencére semmit sem tudtak elérni ezzel, sokkal többet ártanak idehaza. Azóta pedig csak erősödnek ugyanezzel az aljas módszerrel.
Mindenesetre, tisztességes ember nem szavaz Seres Máriáékra, ezután még kevésbé, mint eddig.

2014. május 11., vasárnap

Gundel-Takács és Conchita Wurst

Nem Conchitáról szól elsősorban ez a rövid bejegyzés.
(Róla annyit: lenyűgözőnek találom a Rising Like a Phoenix című dalt, pontosabban, az az érzésem, nem a dal önmagában díjnyertes, hanem az előadóművész teljesítménye, a megjelenésének tökéletes kidolgozottsága, a hangszerelés, a tévéfelvétel kitűnő vágásai, a háttér-effektusok - szóval mindez együtt. Az ötödik elem című film Dívájának produkciója jutott erről azonnal eszembe, azzal a különbséggel, hogy Luc Besson filmjében a csillagközi sztár hangja is elképesztően szép - ez Conchita Wurstról nem mondható el. Annál nagyobb teljesítmény a sodró előadás.)

Bejegyzés a május 10-i Eurovíziós döntőről azért lett, mert felvételről megnéztem a magyar "közszolgálati"(nak nevezett) tévé közvetítését, és van mit kommentálnom.

Gundel-Takács Gábor sportriporterhez méltó pörgő nyelvvel sorolta a tudnivalókat, ismertette a művész hitvallását is a toleranciáról, elfogadásról, de Conchita Wurst esetében megengedett magának egy laza kommentárt is.

Utalt arra, hogy Ausztria képviselője utoljára 1966-ban nyerte ezt  a dalfesztivált, aztán ezt mondta:

"kíváncsi lennék, hogy a 80. életévében járó Udo Jürgens mit szól az osztrák indulóhoz..."

Micsoda? Egyetlen más előadó esetében sem engedett meg magának ilyen megjegyzést. Mit szólna ugyan Udo Jürgens? És miért is érdekes ez? Ha ma az 1966-os felvétellel szállt volna versenybe Ausztria, ahhoz vajon mit szólnánk?

Ha nagyon jóindulatú akarnék lenni, azt mondanám, a kormánytévé által sztárolt műsorvezető szerencsétlen módon azt akarta közölni, hogy hú, de gyorsan változik világunk. Csakhogy nem nagyon akarok ebben a rezsimben jóindulatúlag félreérteni semmit, ami botrányos...

Gundel-Takács olyan formában tette ezt, hogy nehéz nem kihallani belőle a kispolgárt, akinek a múlt század hatvanas évei a "normális" viszonyítási alapot jelentik, Udo bácsi biztosan fejét csóválja, és "mi" vele együtt értetlenkedünk, hogy hova jutott a világ...

Kedves Gundel-Takács úr, én ugyan nem tartok önnel ebben a sóhajtozásban. Annak meg külön örülök, hogy a Fidesz-tévén kapta meg a csomagban ezt a 21. századi kulturális hatást a magyar néző.