A kis létszámú antifasiszta szekta látványosan nélkülözi a fiatalságot. Egyszerűen leszarnak bennünket ennek a nagyvárosnak a liberális, szabad szellemű, életigenlő, szellemes demonstrációkra képes fiataljai.
Egyre elkeseredettebben, de kitartóan, újra meg újra
utcára vonul egy maroknyi antifasiszta, hogy a szaporodó szoborállító, holokauszttagadó
provokációkra válaszoljon. Ez a kis csoport jelenlétével demonstrálja, hogy a
Jobbik, a mégszélsőbbjobbik, és a Horthy-világot sunyin rehabilitáló Fidesz sem
terjesztheti a rasszista szennyet teljesen akadály nélkül.(Sajnos azonban a kis
csoport akaratán kívül azt is demonstrálja, hogy a rasszistáknak túlságosan
komoly akadállyal sem kell számolniuk.)
Legutóbb a Katalin-nap előtti vasárnapon gyűltek
össze az antifasiszták a Belvárosban. A helyszínt a Szabadság téri
Horthy-szobor gyalázat közelében választották ki. Talán százan gyűltünk egybe a
vasárnapi kora délutánon. A tömegben sok ismerős arcot láttam – túl sokat.
Vagyis megint ugyanaz a néhány ember mozdult ki.
Ahhoz képest viszont, hogy milyen csekély volt a
mozgósítás hatásfoka, politikai és intellektuális szempontból is megdöbbentően
színvonalas volt az esemény. A helyszíni tudósítások is egybehangzóak voltak
azzal kapcsolatban, hogy nagyon fontos dolgok hangzottak el, és figyelemre
méltó volt a szónokok névsora.
A tüntetés közben és azóta is azon gondolkodom, hogy
ez már szinte pazarlás az erőforrásokkal. Kerék-Bárczy Szabolcs, Herényi
Károly, Hiller István, Magyar Fruzsina, Mécs Imre. Tekintélyes személyiségek –
és kiváló szónokok - sora vonult fel. Akinek van füle a hallásra, megérthette:
itt a Fideszen és Jobbikon kívüli magyar
közélet teljes demokratikus spektruma mutatta meg, hogy a
fasizmus-hungarizmus-ulttranacionalizmus-rasszizmus elleni kiállásban teljes az
egység.
(Az elhangzott gondolatok közül a legfontosabbak
legtöbbjét már lehetett olvasni a tudósításokban, egyetlen kivételre emlékszem.
Nem említette senki Mécs Imre beszédét. A legemlékezetesebb számomra, hogy
arról beszélt, a cigány kultúra gyermekszerető családi összetartását ecsetelve,
hogy az új nemzedék jelentős része cigány családokban nevelkedik, és hihetetlen
rövidlátásra vall, egyenesen történelmi léptékű vétség, hogy finoman szólva nem
teszünk meg mindent a szegény sorsú cigány gyermekek esélyeinek növeléséért.
Nagyon igaz.)
Ide kapcsolódik, hogy abból a szempontból is
kiemelkedő volt az esemény, hogy cigány vezetők, aktivisták egész sora lépett
az emelvényre. Kállai Szilvia, a Szolidaritás Roma Tagozatának vezetője, Bangó
Attila és Horváth Ferenc aktivisták nagyon bölcsen, nagyon pontosan
megfogalmazott szónoklatokkal mutatkoztak be. Ezúttal tehát az a – sajnos,
amúgy nem ritka – hiba sem fordult elő, hogy antifasiszták a cigányok nélkül szállnak
szembe a cigánygyűlölőkkel. A csekély
létszámú tüntető csoportban sok cigány civilt lehetett látni, nélkülük még
látványosabb lett volna a mozgósítás kudarca.
Van azonban itt még egy apróság, amit érdemes
megfontolni. A kis létszámú antifasiszta szekta látványosan nélkülözi a fiatalságot.
Egyszerűen leszarnak bennünket ennek a nagyvárosnak a liberális, szabad
szellemű, életigenlő, szellemes demonstrációkra képes (lásd: HaHa) fiataljai. Több
tízezren vannak amúgy, pár ezren biztosan ráértek volna vasárnap is. Egészen
biztos, hogy sok mindenben egyetértenek velünk azok a fiatalok, akikről
beszélek – de ciki lenne velünk mutatkozni.
Még az sem igaz, hogy ezek a fiatalok enerváltak
lennének, nem leennének hajlandók megmozdulni, ha értelmét látják. A Hallgatói
Hálózat kitartó demonstráció-sorozata a tavalyi téli időszakban kézenfekvő
példa erre. Ennél is jobb példa a Budapest Pride mozgalom áttörése. A
melegfelvonulást csak az védheti meg a náciktól, ha nagy tömeg vonul fel, és ez
a nagyváros befogadja a jogegyenlőségért demonstráló melegeket. A legutóbbi
években pedig ez végre megtörtént. A Budapest Pride trendi lett, mosolygós, szellemes,
kissé lökött, és nagyon szerethető esemény. A liberális fiatalság tette ilyené.
Antifasiszta szektánknak
van mit átgondolni.
