Egymásnak estek, pedig joggal lehetnek büszkék

A gárdisták, jobbikosok és egyéb jómadarak a leghatározottabb ellenállásba országos cigány szervezetek részéről ütköztek, illetve a szélsőségesek által provokált helyi cigány közösségek is gyakran szervezték meg magukat. Ennek az ellenállásnak már súlyos áldozatai is vannak.

A magyarországi roma cvil mozgalmak nagy sikere volt az október 19-i Roma Büszkeség Napjának megszervezése. Nagy tömeg vonult végig a főváros szívében kijelölt útvonalon.

Közvetlenül a felvonulás után ezt írtam saját élményemről egyik blogomban: „azt éreztem meg a Mátyás téren, hogy szemem láttára mutatja meg magát a roma civil társadalom mára már kiépült, létező, erős hálózata. Magamban megállapítottam: 2013. október 19-én valami új született itt, Budapesten. Öntudatos cigány mozgalom lép most a porondra.”

Az együttes fellépést, az erős összefogást azonban tanulni kell, nem megy magától – és a jelek szerint a magyarországi cigányok éppen olyan könnyen esnek egymásnak pár órányi sikeres együttlét után, mint a nem-cigányok. Az interneten szinte azonnal több helyen olvastam olyan véleményeket, hogy a Blaha Lujza téren borzalmas dolog történt, árulás, összeomlás. Néhány bejegyzés szerzőjéről közismert, hogy alkalmatlan bármiféle együttműködésre, így aztán eleinte csak a fejemet csóváltam.

Aztán láttam, hogy az esemény fő szervezője, az általam is nagyra becsült Setét Jenő is a nagy nyilvánosság elé lépett egy másik vezető, Horváth Aladár szereplését bírálva. „Az én balítéletem az volt, hogy talán legalább ezen az egy napon lehet korrekt együttműködést generálni, mindenkivel. Lehet úgy szót adni egy beszélőnek, hogy elfogadja az előzetesen egyeztetett szabályt a felszólalás időtartamára és pártpolitika-mentes tartalmára vonatkozóan. Tévedtem nem lehetett. Legalábbis Horváth Aladárral nem” – írta.

Aztán láttam Horváth Aladár válaszait is: "Kedves Öcsém, mi a probléma azzal, hogy a Roma Büszkeség Napján több egyesület, falusi, városi közösség, facebook-csoport mellett felvonul és a színpadon bemutatkozik, 10 percben nyilvánosságot kap egy cigány párt, amely nemcsak a költőinkre, népdalainkra vagy a megasztárokra büszke, hanem arra is, hogy az "auschwitzi kultúra" (Kertész Ákos) korszakában politizálni mer, alapelveket fogalmaz meg, hogy részese annak a verejtékes munkának, amelyben felelős roma vezetők a tárgyalóasztalnál igyekeznek dűlőre jutni az embereink megmentését célzó politikai cselekvések ügyében?”

Valamint ugyancsak Horváth Aladár egy másik bejegyzésben: „Setét Jenővel egyeztetve volt: én beszélek a párt és a mozgalom nevében. Idézte előttem Osztojkánt: "együttműködésre vagyunk ítélve", valamint Zsigót: "ma a roma büszkeség megnyilvánulása az összefogás". Ennek szellemében beszéltem én is. Akik nem hallják meg az "ítéletet", ne beszéljenek "összefogás"-ról.”

----------------

Kívülálló vagyok, nem tartozom a szervezők közé, nem látom a belső viták, alkuk folyamatát. Talán érdekes azonban, hogy ebből a laikus szemszögből számomra mi derült ki mindarról, amit most vázoltam:

1. Sokkal nehezebb az egységes, erőteljes fellépést elérni, mint azt szétverni. 

2. Nem világos számomra, hogy a cigány szervezetek között most mi a helyzet a kirobbant vita után. Kibékíthetetlen-e az ellentét, vagy képesek lesznek a felek túllépni a vitákon? Setét Jenő szavaiból úgy tűnt, végleg megszakítja a további együttműködést Horváth Aladárral, míg Horváth Aladár – az általam ismert válaszaiban - feltűnően vigyázott, hogy kerülje a személyeskedést, az indulatok feszítését. Saját álláspontja megmagyarázására szorítkozott. Talán nincs még minden lezárva.

3. A felvonuláson a tömeg azt skandálta: „Büszkék vagyunk! Büszkék vagyunk!” Amennyire látom, azzal kapcsolatban nagyon színes a vélemények világa, hogy mire büszkék a menethez csatlakozók. Daróczi Ágnes „A Roma Büszkeség ünnepére” című írásában nagyszerűen össefoglalta, mi mindenre lehetnek büszkék a magyarországi romák. „Büszke vagyok népemre, mert a történelem során mindig hasznossá tudta tenni magát a környezete számára tudásával: a fémek, a fák, a növények, az állatok, az ipari mesterségek és az emberi természet ismeretével. Mert sok nyelvet tudtak és mindenkivel szót értettek.
Mindig fel tudták ismerni a környezet szükségleteit és meg tudták találni kielégítési módját kereskedéssel, szolgáltatásokkal - akár más által eldobott anyagokból is, új értékek létrehozásával.
Büszke vagyok népemre, mert tudtunk varázsolni. Hogy mit varázsoltunk?
- Mosolyt a gyermekek és felnőttek arcára: állatidomítással, bábozással, bűvészkedéssel, mutatványokkal, akrobatikával, tréfás történetekkel,.
- Melegséget az emberek szívébe: zenével, tánccal, dallal, mesemondással.
- És Reményt adtunk a világ elviseléséhez: lélekgyógyítással, jövendőmondással. Békességet hoztunk, menekülést a támadó indulatoktól” – írta a többi között Daróczi Ágnes.
Setét Jenő viszont azt hangsúlyozta, hogy ez a menet éppen a 2012-es avasi roma felvonulás első évfordulóján vonult végig Budapest közepén. Ez az értelmezés azt hangsúlyozza, a Roma Büszkeség a jobbikos és gárdás gyűlölet-akciókkal szembeni erőteljes cigány mozgalmi kiállás élményét erősíti meg és intézményesíti. (Hasonlóan egyébként a Meleg Büszkeség meneteihez, amelyek az 1969-es Stonewall-lázadás hagyományaihoz nyúlnak vissza.)

Kétségtelen tény: a cigánygyűlölő szélsőjobboldal mindeddig nem kapott erőteljes választ a többségi társadalomtól, az antifasiszta ellenállás kis létszámú tüntetésekben, performanszokban merült ki. A gárdisták, jobbikosok és egyéb jómadarak a leghatározottabb ellenállásba országos cigány szervezetek részéről ütköztek, illetve a szélsőségesek által provokált helyi cigány közösségek is gyakran szervezték meg magukat. Ennek az ellenállásnak már súlyos áldozatai is vannak, hiszen a fehér „jogállam” súlyos börtönbüntetésekkel torolta meg, hogy Miskolcon, Sajóbábonyban cigány csoportok szembe mertek szállni a szélsőséges provokátorokkal. A kibontakozó cigány ellenállási mozgalomra joggal büszkék a hazai cigányság szervezetei.

Én még egy tényezőt látok, amelyre teljes joggal lehetnek büszkék cigány honfitársaink. A 2008-2009-es sorozatgyilkosság idején robbanásig feszült a helyzet. A vidéki, külvárosokban élő cigányság – teljes joggal – célpontnak érezte magát. Bármikor megszerveződhettek volna a náci gyilkosságokra hasonló válogatás nélküli terrorral válaszoló csoportok. Ezzel szemben, miközben megindult az önszerveződés, ez mindvégig önvédelmi jellegű maradt. Az emberek a családjukat, közösségüket védték. Sajóbábonyban és Miskolcon is a cigány lakosság ellen odagyülekező provokátorok váltották ki a konfliktust. Az országos eszkalációt pedig csakis a cigányság önuralma miatt tudtuk akkor elkerülni.

Erre a békét megőrző, a magyar szélsőjobboldallal méltósággal szembeszálló hagyományra is joggal lehet büszke a magyarországi cigányság.